Hajdu Steve 1995-ben diplomázott a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán, majd az Új Színházhoz szerzõdött. Három év és kisebb szerepek után továbbhajózott a Vígszínházba, ahol egyre komolyabb feladatokkal bízzák meg. Steve igazi mókamester. Derû árad minden szavából, de munkáját kellõ komolysággal kezeli. A Pesti Színházban próba elõtt látott vendégül.

Hékás: Tudod, az Odeon.hu igazából filmes portál - de közel áll hozzánk szinte minden mûvészeti forma -, úgyhogy csapjunk bele, és mesélj kérlek egy kicsit a Magyar Vándorról!
Steve: A Magyar Vándort idén nyáron forgattuk le. Nekem ez volt az elsõ "nagyobb" filmes szerepem. Június közepén kezdtük és július végén fejeztük be. 36 forgatási nap volt összesen. Eléggé rohamtempóban készült.

H: A pénz miatt?
S: Gondolom, igen. Annak ellenére, hogy Herendi Gábor, aki olyan közönségfilmet készített, mint a Valami Amerika, azt hinné az ember, hogy majd a következõ pályázatánál már úgy gondolják a felelõsök: "Jól van. Jól van. Te már letettél valamit az asztalra!". Éppen ezért mindenki abban hitt, hogy most már könnyebb lesz. Nem lett könnyebb. Sõt nehezebb. De a Gábor nem esett kétségbe, és mivel profi, nincs benne az a bizonyos "fõiskolás gõg", úgyhogy kikalkulálta a dolgot valahogy. Ettõl függetlenül a forgatásnak nagyon jó hangulata volt.

H: Vevõ volt az ötleteitekre, vagy kizárólag azt csináltatta, amit õ megálmodott?
S: Persze, hogy vevõ volt! De azért nem lehetett könnyû neki. Gondold el! Hét színész, mint a hét vezér, és mindig azt lehetett látni, hogy valamelyikünk ott van és duruzsol neki, hogy mit kellene csinálni. Szerintem egy idõ után már nagyon fárasztóak voltunk. Mindenesetre Harmat Gábor forgatókönyve remek. Olyan, amilyennek egy forgatókönyvnek lennie kell. Tömör. Humoros. Fordulatos. Ezért nekünk nem volt nehéz dolgunk eljátszani, mert minden pontosan meg volt írva - patikamérlegen kimérve -, mint a régi jó Molnár Ferenc-darabokban.

H: De most - igaz, nem filmvásznon -, megint valami izgalmas dologba kezdtél. A Pesti Színházban Méhes Csaba rendezésében próbáljátok a Picasso kalandjait, ami ugye egy - nem szeretem ezt a szót - "kult" filmnek számít. Egy az egyben a filmet adaptáljátok színpadra?
S: Igen! Baromi nehéz lesz, de megéri. Két éve már volt egy hasonló elõadása ugyanennek a csapatnak, és az nagyon jól sikerült. Akkor a Monty Python-féle Gyalog Galoppot "játszottuk" el. (nevet) Mondjuk ott könnyebb dolgunk volt, hiszen legalább volt szövegünk. Rengeteg verbális poén. Ezzel ellentétben a "Picasso" csupa képi humor. És tudod, ha egy nézõ beül, annak azt kell látnia, hogy bizony a vonat az állomáson, az hátrafelé megy el. Ezekre próbálunk most a színház nyelvén kitalálni dolgokat.

H: Semmi szöveg?
S: Csak a halandzsa, ami a filmben is van.

H: Te játszod az Apa szerepét (tejföl!). Sampon és hajhullás lesz?
S: Persze! Még szép!

H: Kering itt a Nagy Magyar Színházi Levegõben egy olyan anekdota rólad, miszerint a Fõiskolán, a mostani egyetemen egy énekvizsgán hajót imitálva, háttal úsztál ki a színpadról?
S: Nem. Nem igaz, mert az egy fõpróba volt. Ugyanis azt játszottuk, hogy csónakban ülünk, és én egy adott pillanatban a csónakból kiestem, és ugye ha ott víz van - mert a csónakból kiestem -, akkor a színpad a víz, amit csak úszással lehet elhagyni. Egyébként - ez most tényleg véletlen -, a mozdulatsort a Picasso kalandjaiból lestem. Emlékszem, szegény Vámos tanár úr röhögve fordult le a székrõl, a Horvai (osztályfõnök) meg megtiltotta, hogy ezt bemutassuk az Énekvizsga keretében, és fel volt háborodva, hogy az énektanárnõk miért akarnak rendezni? Pedig mi találtuk ki az egészet (nevetünk).

H: A nézõtérrõl szemlélve az az érzése az embernek, hogy téged szeretnek a rendezõk. Hogy veled jó lehet próbálni. Olyan típusú színésznek tûnsz, aki folyton gondolkodik. Aki azon dolgozik, hogy mondjuk az a 3 lépés A pontból B-be ne legyen unalmas. Szóljon valamirõl. Egyszóval úgy érzem, hogy belõled inkább már csak vissza kell venni.
S: Ez a két mesterünknek, Horvai Istvánnak és Kapás Dezsõnek - aki sajnos már nincs köztünk - köszönhetõ. Ugyanis nekik az volt a módszerük, fõleg az elsõ évben, hogy mindent magunktól oldjunk meg, hogy nyíljon a fantáziánk és merjünk rosszak lenni. Aztán ott volt még Sinkó László, aki egyfolytában azt mondta - könnyek, nevetés, veríték közepette -, hogy: "Törd az agyad! Használd!". Akkor nagyon féltünk tõle, meg gyomorgörcsünk is volt, de szerintem a mai napig minden egyes próbán õ jár a fejemben - és biztos sokunk fejében -, hogy: "Nem, nem, nem! Ez jön elsõ kézbõl. Menjünk más irányba! Járjuk körül a dolgot! Nem lehet unalmas!" Például azt is õ mondta, hogy az unalmat nem lehet úgy játszani, hogy unalom van. Az unalom a színpadon akció. Ezek a mondatok folyamatosan visszacsengenek, és ez jó. És fontos. Egyszóval, a Horvai, a Kapás, és a Sinkó számomra nagy iskola volt.

H: Zenekarban is játszol. Kvázi színész-zenekar, ugye?
S: Bizony! "Könnyû esti sértés" néven futunk.

H: Kik a bandatagok?
S: Hát Fesztbaum Béla (Csinibaba), Oberfrank Pál (Vígszínház), Kocsis Gergõ (Boldog Születésnapot!), Vass Gyuri dobol (Új Színház) és Polyák Lilla énekel. Ha buli van, megyünk!
(A hangszóró lassan elkezdi hívni a színészeket a próbára. Steve neve nincs közöttük. Rákérdezek, hogy van e még idõnk? Van.)

H: Nagyon pörgõsek az estéid? Úgy értem, sokat játszol?
S: Hát itt a Vígben és a Pestiben úgy havonta 25-öt.

H: Az elég sok! Mit csinálsz a fennmaradó idõdben?
S: Az IBS-ben (International Buda Stage) Magyar Attila (Fater) barátommal "Mit Bán Bánk?" címmel van egy elõadásunk, amolyan paródia. Éppen holnap megyünk ezzel a produkcióval Nyíregyházára, a Vidor Fesztiválra. Vámos Miklós jóvoltából az IBS állandó befogadó helyünk. Decemberben például bemutatunk egy új, kétszereplõs angol darabot, aminek "Mr. Green" lesz a címe.

H: A magánéletrõl lehet beszélni, vagy az tabu téma?
S: Persze, hogy lehet.

H: Csak azért kérdezem, mert állítólag..., mert azt beszélik, hogy valami irgalmatlanul romantikus kapcsolatban élsz. Pontosabban azt, hogy a feleségeddel a megismerkedésetekkor nem beszéltétek egymás nyelvét.
S: Most sem! (nevetünk)

H: Hogy is volt ez?
S: A feleségem egy angol lány, aki szerelmes lett egy kelet-európai fiúba, csakhogy a fiú egy szót sem beszélt angolul. Persze õ sem magyarul. Aztán szerelem és leánykérés lett a dologból, és õ boldogan vállalta, hogy ideköltözzön.

H: És, hogy áll most az angolod?
S: Hááát? Csiszoljuk. Egyébként Magyar Attilához visszatérve - mert õ volt az esküvõi tanúm, és az angol szokásoknak megfelelõen a tanúnak beszédet kell mondania -, szóval a Fater az esküvõn a nyelvi nehézségekrõl beszélt, hogy :"Sokat gondolkodtunk azon, hogy az Alex meg a Steve hogyan beszélnek egymással, hiszen egyik sem tud a másik nyelvén, de valahogy mégis kommunikáltak." Aztán tónust váltott és így folytatta: "Késõbb rájöttünk, hogy az angyalok nyelvén beszéltek..."

H: Ez szép! És befejezésnek is pont jó!

Steve-et a következõ darabokban láthatjátok a Víg- és a Pesti Színház színpadán:

Össztánc
Sok hûhó semmiért
Bûn és bûnhõdés
Pinokkió
Kövekkel a zsebében
Antonius és Kleopátra
Rejtett játékok
Godot-ra várva
Picasso kalandjai

Érdemes még meglátogatni rajongói fórumát a szinhaz.hu weboldalon!