odeon.hu    odeonlloyd.com    puskinteka.blogspot.com
FŐOLDALHÍREKMEGJELENÉSKATALÓGUSBOLTFÓRUM
Eseménynapló Megkérdeztük TV ajánló Trailer MOZITUDOR Lapozó Box-office Link Képregény
UNDERG nyitva Mihály


HÍREK
Cannes - A japán Kore-eda Hirokazu filmje kapta az Arany Pálmát
Cannes - A magyar versenyfilm nyerte a kritikusok különdíját
A Nem vagyok boszorkány nyerte a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Zenei és magyar vonatkozású filmek a 25. Titanicon
A Tűzgyűrű: Lázadás ledöntötte a Fekete Párducot az észak-amerikai kasszasikerlista éléről
JÁTSZ/MAN
Catwoman
A HONLAP IZÉJE
A honlap romkom-mestere
MEGKÉRDEZTÜK
\"Elég valószínűtlennek tűnt, hogy Hollywood megvenné valamelyik történetemet!\"
MOLY
Kizökkent idő
Megkérdeztük  
"Nem tudom bizonyítani, hogy nem így történt, de én magam biztos vagyok benne"
2009. április 9. | 01:04

A múlt héten került mozikba a Véres vasárnap és a Bourne-csapda rendezőjének, Paul Greengrass-nek legújabb filmje, a United 93-as, mely már most biztosan az év egyik legjobb művének tekinthető. A rendezővel az Indie London munkatársa, Rob Carnevale készített interjút.

- Mindig is úgy tervezte, hogy inkább a negyedik eltérített gép történetére koncentrál, mintsem inkább például magára a World Trade Center-re?

- Mindig is érdekelt a történet, mert ez volt a legutolsó eltérített gép – véletlenül lett ez a legutolsó, mert a légiirányítás csak késve engedte felszállni. Mindig is úgy tűnt nekem, hogy ez a 40 utas volt az első, aki belépett a világunkba. Abba a világba, ahol a kérdés az: “Mit fogunk tenni? Mit tehetünk egyáltalán és milyen következményei lesznek ezeknek a tetteinknek?”
Fél kilenckor, amikor az eltérítés megtörtént, maga az, amit ma 9/11-ként aposztrofálunk, lényegében már megtörtént. Az Ikertornyok fél órával azelőtt már ledőltek, a Pentagonba akkor csapódott be a repülő, amikor őket eltérítették – mindez akkorra már lezajlott. Ezt éreztem az egész drámájának, annak a drámának, ami szólhat hozzánk.
Már a Bourne-rejtly előtt készültem rá, hogy ezt leforgassam, de akkor éppen szerződés kötelezett az Omagh című filmre, melynek írója és producere voltam, és tartoztam az abban érintett családoknak is annyival, hogy azt készítsem el előbb. És hogy őszinte legyek, akkor még túl korainak is éreztem, hogy leforgassam ezt a filmet. A 9/11-gyel kapcsolatos vizsgálatok még nem zárultak le, és úgy gondoltam, az a helyénvaló, ha megvárom, míg nyilvánosságra hozzák a jelentésüket. Azután pedig el akartam készíteni a Bourne-kalandot. Úgyhogy így tettem, és ma is úgy látom, igazam volt.

- Mennyire bizonyult nehéznek a feladat, hogy megtartsa az egyensúlyt a családok érzékenysége és az események hű bemutatása között?

- Ez mindig rengeteg feszültséggel jár. Ez a feszültség ugyanúgy ott állt a Véres vasárnap középpontjában, ahogy az Omagh-nál és a Stephen Lawrence-nél is. Én úgy érzem, ez olyan nehézség, aminek inkább a munka középpontjának és lényegének kell lennie, mintsem olyan valaminek, ami nyomasztóan körülvesz.
Már korábban is nagyon sokszor hangoztattam – mikor még Észak-Írországban készítettem filmeket -, hogy ha valaki igazán meg akarja érteni a politikai indíttatású erőszak mibenlétét, el kell menni, hogy beszélgessen az emberekkel. Komolyan, menj és beszélgess azokkal, akik életét ez pusztította el. Ott lehet igazán megérteni a lényegét. És ha időt töltesz a Véres vasárnap-, az Omagh-, vagy a United 93-as-családokkal, a legelképesztőbb, hogy szinte semmi bosszúvágyat nem találsz bennük. Tulajdonképpen a nyoma megvan bennük, de ennél szinte semmi több.
Nagyon sokfajta véleménnyel lehet találkozni velük beszélgetve, hiszen ezek az események, ezek a tragédiák és atrocitások mindig megtörténnek, és ez mindig elválasztja az egyébként összeforrott embereket is. De a központi kérdés mindig ugyanaz marad a politikai indíttatású erőszakkal kapcsolatban – nevezetesen, hogy miért is történt meg mindaz, ami történt, és mit tehetünk mi magunk?
Ha nézed őket, ezt tapasztalod meg. Ezt a hihetetlen nyitottságot, a tényt, hogy az életük megváltozott, hogy úgy lehettek bölcsebbek, ahogy az velünk általában nem történik meg, mert nekik minden egyes nap el kell megukat jegyezniük ezekkel a problémákkal.
Az elmúlt néhány hétben vagy 300-szor megkérdezték tőlem: „Nincs ez túl korán?”. Értem a kérdést, de hozzá kell tennem, egyetlenegyszer sem kérdezte ezt meg tőlem olyan valaki, aki a családja révén érintett a történtekben. Viszot közülük nagyon sokan megkérdezték: „Mi tartott ilyen sokáig?” Azt hiszem, az igazi kérdés az, amit mi magunk teszünk fel: „Nincs ez túl korán – számunkra?”
Az igazság az, hogy amikor ezek az események megtörténnek – legyen szó 9/11-ről, vagy Omagh-ról -, egy pillanat erejéig megállunk, látjuk a családokat, együttérzünk velük és sajnáljuk őket, rájuk is áldozatként tekintünk, majd a következő pillanatban őszintén szólva már azt akarjuk, hogy menjenek el, hagyjanak minket békén, mert újból a saját életünket szeretnénk élni. Várni akarjuk a foci VB-t, elmenni a kocsmába, készülődni a nyaralásunkra – azt akarjuk, hogy folytassuk a saját életünket, úgy, mintha mi sem történt volna, ahogy ez a londoni terrortámadásra adott válaszunkon is látszik. De ha egy olyan család tagja vagy, amelynek az élete összeomlott, visszavonhatatlanul örökre megváltozott, küzdesz ez ellen a mentalitás ellen. Elutasítod az áldozat szerepkörét. Azt akarod, hogy halljanak meg, és azt akarod, hogy mi többiek, akik nem élték át ugyanezt, feltegyék a leglényegesebb kérdést: miért történt ez és mit fogunk tenni?
Múlt éjjel tartottunk egy vetítést a filmből, és eljött Rachel North is, aki egyike azoknak, akik keményen követelik a londoni merényletek okainak kivizsgálását. Épp a Belügyminisztériumból érkezett, ahol John Reid-del találkozott, hogy valódi mélyreható nyomozást eszközöljön ki; hogy az áldozatok családtagjai és mi mindannyian, az ország állampolgárai végre őszinte, független, alapos és átfogó választ kaphassunk arra a kérdésre, hogy mi történt és miért.

- Brit rendezőként mi vonzotta ehhez a témához, ami tulajdonképpen egy amerikai tragédia?

- Rengeteg fantasztikus rendező van Amerikában is, akik a későbbiekben filmet fognak készíteni 9/11-ről, efelől semmi kétségem. Azt hiszem, amiért ez fontos volt számomra, az abban keresendő, amiért korábban ezeket a fajta filmjeimet is rendeztem, és amiért korábban a World in Action-nél is dolgoztam; nagyon sok időt töltöttem már a húszas éveimben is azzal, hogy olyan helyekre mentem el, ahol valami rossz történt – vérontás és konfliktusok. Ez aztán egyfajta megbélyegzést is szükségszerűen hordoz magával. Egyszerre elkezded azt érezni, hogy ismered ezt a fajta közeget. És ez sokkal fontosabb volt, mint az, hogy történetesen brit vagyok. A színészeket pedig azért hozattam át ide Angliába – mint azt korábban is mondtam már-, mert azt akartam, hogy Amerikától távol legyenek, egy különálló helyen, és hogy megteremthessem az együttlét érzését, és hogy a történetet minden külső tényezőtől eltávolíthassam.

- Nehezedett Önre bármilyen nyomás, hogy a filmet Amerikában forgassa le?

- Egyáltalán nem. Nagyon fontos, hogy a Universal-lal már korában is kapcsolatban álltam – náluk készült a Bourne-film. Tavaly júniusban írtam egy 25 oldalas tervezetet, megmutattam nekik, és csak annyit mondtak rá, hogy csináljam meg. Semmit nem írtak elő, viszont mindenben segítettek, hogy azt a filmet tudjam megvalósítani, amit szerettem volna.

- A filmnek volt valamilyen hatása a személyiségére?

- Hihetetlen kalandként éltem meg. Tudom, hogy a rendezők mindig ezt mondják. A filmkészítés keserves munka, és néha nem sok köszönet van benne. De mégis, érnek olyan élmények, hogy egyszerűen azt mondod: “Ezért szeretem ezt a munkát!” Mert az, mikor összegyűltünk a Pinewood stúdióban, 120 emberrel együtt, úgy, hogy nagy részük hivatásos színész volt, mellettük azonban rengeteg légiirányító is volt, akik ott voltak azon a bizonyos napon, ugyanúgy, ahogy a hadsereg emberei, vagy repülési alkalmazottak – nos, az elképesztő élmény volt.

- Milyen mértékben felel meg a valóságnak az, amit a repülőn látunk?

- Az emberek mindig azt kérdezik: “Ezt maga találta ki?” Ez nem így működik. Ott ülsz számtalan véleménnyel és elképzeléssel együtt. A színészek nem találnak ki dolgokat, inkább úgy mondanám, hihetetlen tehetségük van a hihető igazságok feltárásában. Szóval ott ülsz egy valódi repülőgépen, ahogy azt tettük Pinewood-ban is. A United 93 mitológiájához tartozik, hogy úgy jutottak be a pilótafülkébe, hogy egy zsúrkocsit végigtoltak a folyosón, és betörték az ajtót – de ez soha nem történhetett meg.
Mikor egy valódi 757-esen álltam, ahogy az Pinewood-ban is történt, valódi zsúrkocsikkal és valódi stewardessekkel és pilótákkal, miközben két fickóval néztünk szembe, össze voltunk zárva. Aztán azt mondja az ember: “Mit tennél, ha úgy gondolnád, anál a férfinél egy bomba van, bele akarja vezetni a gépet egy épületbe, és az egyetlen lehetőség, hogy megtámadod? Fognál egy zsúrkocsit, és azzal próbálnál meg végimenni a folyosón?” Lehetelen. Mindennek nekiütközne. Bármelyik stewardess megmondhatja, eleve egy rémálom végighúzni azt a kocsit, hát még rohanni vele. Vegy fognád a legnagyobb, legerősebb embert, és nekikrohannál, mert ez így két másodpercbe tellik?
Nem tudom bizonyítani, hogy nem így történt, de én magam biztos vagyok benne. Ott ülsz, és miközben számtalan ötlet felmerül benned, rengeteg döntést hozol, végül előállsz egy filmmel és azt mondod: “ Ez a mi verziónk, de hiszünk benne, és tudom, hogy mindenki, aki részt vett a filmben, szilárdan hisz benne, hogy valami, ehhez nagyon hasonló dolog történhetett.”

- Mit gondol Oliver Stone filmjéről, a World Trade Center-ről?

- Nem baj, hogy elkészült a film, ahogy minden filmkészítőnek is meg kell hoznia azokat a döntéseket, melyeket jónak lát. Nem tudok mondani semmi közelebbit, mivel nem láttam a filmet. Mélyen sértve érzem magam, mikor olyan emberek szólják le a filmemet, akik nem is látták azt. Úgyhogy ismerem az érzést, és azt is tudom, milyen nehéz filmet forgatni 9/11-ről. Fogadja legjobb kívánságaimat.

- Forgatja már a Bourne-ultimátumot?

- Persze, már elkezdtük. Most éppen egy autós üldözést veszünk fel. Ha hallja a motorzúgást, az mi vagyunk!



További ajánlatunk
"Elég valószínűtlennek tűnt, hogy Hollywood megvenné valamelyik történetemet!"
2012. december 28. | 16:12

December 20-tól játsszák a magyar mozik a Pi élete című filmet. A The Times a film alapjául szolgáló regény írójával, Yann Martellel beszélgetett. A sikerkönyv írója elmeséli, hogyan lett regényéből az év egyik legjobb filmje úgy, hogy senki sem tett volna nagy téteket annak elkészülésére.
"Ez a legrémisztőbb svéd termék az ABBA óta"
2010. július 19. | 16:07

Július 8-án került a magyar mozikba A tetovált lány című film, amely Stieg Larsson Milennium-trilógiájának első kötetéből készült. Svédorszégban időközben elkészült a másik két kötet filmváltozata is, amerikában pedig már a remake-et tervezik. A rednezővel, a dán Niels Arden Oprevvel az RTÉ Ten munkatársa, Harry Guerin beszélgetett.
"Egyből a gyerekkori emlékeim jutottak eszembe"
2009. július 18. | 15:07

Július 2-án mutatták be a magyar mozik a svéd Tomas Alfredson Engedj be! című filmjét, melyet a magyra közönség már láthatot a tavalyi Titanic filmfesztiválon, és mely elkészülte óta több mint félszáz díjat nyert, szerte a világon. Az eredeti könyvből, John Ajvide Lindqvist nemsokára magyarul is olvasható regényéből hamarosan amerikai feldolgozás is készül, melyet a Cloverfield rendezője, Matt Reeves jegyez majd. A svéd direktorral az IFC.com munkatársa, Aaron Hillis készített interjút.
"A történetet a mélyben élők nézőpontjából meséljük el, nem a csúcson elhelyezkedőkéből"
2009. április 21. | 22:04

Április 9-tól látható a magyar mozikban Matteo Garrone számtalan díjat nyert filmje, a Gomorra. A Roberto Saviano azonos című, és nálunk is megjelent könyve alapján készült film a nápolyi alvilág bugyraiba vezet minket,nyers és kíméletlen hitelességgel. A rendezővel az Ioncinema munkatársa, Benjamin Crossley-Marra készített interjút tavaly októberben a New York-i Filmfesztiválon, a film amerikai bemutatója alkalmából.
"Aloysius nővér nem a papokkal harcol, hanem a jövővel"
2009. április 9. | 01:04

Március 19-én mutatták be a magyra mozik a Kétely című filmet, melyet idén 5 Oscar-díjra jelöltek, a négy színészi kategória mellett a legjobb adaptált forgatókönyvért is. John Patrick Shanley saját korábbi színdarabjából írta a forgatókönyvet, és rendezte meg a filmet - Shanley egyébként utoljára 1990-ben rendezett filmet, a Joe és a vulkánt. Az író-rendezővel az IFC.com munkatársa, Stephen Saito készített rövid interjút.
  archívum
A titokzatos szerető


Pompeji


A plebejus herceg


Műkincsvadászok


Maisie tudja




SZAVAZÁS
A legjobb film Oscarjára jelölt, és a magyar mozikban bemutatott hét film közül melyiknek adtad volna a díjat?
Amerikai mesterlövész
Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
A mindenség elmélete
Sráckor
Whiplash
ARCHÍVUM


Kiemelt támogatónk a Nemzeti Kulturális Alapprogram

Partnereink