odeon.hu    odeonlloyd.com    puskinteka.blogspot.com
FŐOLDALHÍREKMEGJELENÉSKATALÓGUSBOLTFÓRUM
Eseménynapló Megkérdeztük TV ajánló Trailer MOZITUDOR Lapozó Box-office Link Képregény
UNDERG nyitva Mihály


HÍREK
Cannes - A japán Kore-eda Hirokazu filmje kapta az Arany Pálmát
Cannes - A magyar versenyfilm nyerte a kritikusok különdíját
A Nem vagyok boszorkány nyerte a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált
Zenei és magyar vonatkozású filmek a 25. Titanicon
A Tűzgyűrű: Lázadás ledöntötte a Fekete Párducot az észak-amerikai kasszasikerlista éléről
JÁTSZ/MAN
Catwoman
A HONLAP IZÉJE
A honlap romkom-mestere
MEGKÉRDEZTÜK
\"Elég valószínűtlennek tűnt, hogy Hollywood megvenné valamelyik történetemet!\"
MOLY
Kizökkent idő
Megkérdeztük  
"Valami olyat akartam létrehozni, ami koherens, emberi és élő"
2009. április 9. | 01:04

Két éves késéssel a magyar mozikba is megérkezett Michael Radford A velencei kalmár című Shakespeare-adaptációja, mely alkalomból a movies.about.com készített interjút a rendezővel.

A velencei kalmár adaptálása bizonyára rémisztő feladatnak tűnt. Végzett ehhez valamilyen különleges előtanulmányt?

M. R.: Igen. Először is, megnéztem az összes korábbi Shakespeare-feldolgozást, és csak nagyon keveset találtam közülük igazán kiválónak. Persze szerettem őket, és nagyon sok szempontból imádni is tudtam őket, de csak nagyon kevésről mondhattam azt, hogy kiváló. Én arra próbáltam kísérletet tenni, hogy egy olyan filmet készítsek, hogy azt a közönséget is meg tudjam szólítani, amelyik nem feltétlenül tud sokat Shakespeare-ről. Tehát megnéztem ezeket, és észrevettem, hogy Shakespeare tulajdonképpen úgy ír, hogy rögtön valamilyen esemény középpontjába lép be, és nagyon sokáig nem is mesél el semmit a háttér-történetről. Az adaptációnál az első dolgom az volt, hogy kitaláltam egy hátteret, hogy a nézők tudják, a karakterek milyen kapcsolatban is állnak egymással, hogy amikor később ezek a szereplők találkoznak, már velük lehessünk, és már benne legyünk a történetben; ezért lehet látni, ahogy Antonio leköpi Shylock-ot a film elején. A másik, amit tettem, hogy – természetesen – lerövidítettem a szöveget, és egyben „ki is simítottam”; azt akartam, hogy a színészek a lehető legtermészetesebb módon mondják azt. Utána pedig Velencében forgathattam. Velence fantasztikus hely. Nagyon különleges és egyedi atmoszférája van, és önálló életmódja, ahogy ez nyilván már a XVI. században is megvolt. Szóval ez volt az alapvető kiindulópontom.

A háttértörténet hozzáadása olyasvalami volt, ami hiányzott a többi Shakespeare-adaptációból?

Igen, ha megnézi például Orson Welles Othellóját, vagy Roman Polanski Macbeth-jét, rájön, hogy ezek nagyszerű filmek, káprázatos látványvilággal többek között, de egy cseppet sem kezd érdeklődni Othello iránt, vagy Macbeth iránt. Nem foglalkoztatja a sorsuk, és nem is igazán érti meg, miért is olyanok, amilyenek.
Ezt különösképpen éreztem is néhány jelenet kapcsán, hogy csak egy példát mondjak, amikor Shylock találkozik Antonióval és azt mondja: „Signor Antonio, te a Rialtón nem egyszer szidtál engem”. Shakespeare-nél ez kifejtés, de a jelent mégis csak akkor kel életre, mikor szóba kerül az egy font hús. Nos, amikor az én filmemben Antonio leköpi Shylock-ot, már így nézed a jelenetet: „Hoppá, várjunk csak! Mi fog történni itt kettejük között?” És így már egyből élettel telik meg ez a jelenet. Tudod, mi zajlik köztük. És ugyanez a helyzet a többi karakter esetében is. A darab kezdetén Antonio azt mondja: „Nem is tudom, mért vagyok szomorú – Unom már ezt és unjátok ti is” Ha ezt a színpadon látja valaki, csak egy embert lát, aki panaszkodik szomorúsága miatt. De ha már látta a közte és Bassanio közötti kapcsolatot, a szemkontaktusukkal együtt, már tudja is, mi a helyzet – ha lehet így mondani. Követik őt. Érdeklődnek iránta, mert már látták. Van már valami háttérinformációjuk róla.

Hallott a Shakespeare-puristákról valamit? Hogyan fogadták az Ön betoldásait?

Egészen elfogadták. Természetesen vannak emberek, akiknek megvan a maga értelmezésük A velencei kalmárról, és néha ez nem esik egybe az enyémmel. De ez nem igazán érdekel. Mindössze valami olyat akartam létrehozni, ami koherens, emberi és élő. És ez lenyűgözi a nézőket, mert Shakespeare-rel az a helyzet, hogy minél többet foglalkozol vele, annál jobban megszereted. Fogsz egy kölyköt, és ha rá tudod venni, hogy játssza el Hamlet-et (és inkább, mint hogy elolvassa), egyből megszereti, mert remek az anyag.
A közönség szempontjából a legnagyobb gondot az jelenti, hogy csak egyszer láthatják a darabot – hacsak el nem jönnek rá megint. Így hát egyensúlyozni kell a között, amit te tudsz róla – mert már számtalanszor elpróbáltad, leforgattad, dolgoztál vele – és a között, amit a közönség tud róla. És ez ugyanígy volt a XVI. században is. Tudja, az emberek a XVI. században sem beszéltek feltétlenül versben (nevet). Shakespeare pedig üzletember volt. Be akarta hozni az embereket a színházba. Arra hajtott, hogy üljenek a székeken. És ezt megtehette, mert a történetek annyira jók voltak. Úgyhogy megpróbáltam ezt hangsúlyozni, és nem gondolom, hogy ezzel bármi baj lenne.

A velencei kalmárból nem készült még film, ám mégis ez az egyik legtöbbször színpadon játszott darabja. Miért nem forgattak belőle még korábban mozgóképes feldolgozást?

Azt hiszem, ez túlságosan nehéz és összetett darab ahhoz, hogy könnyű kézzel hozzá lehessen nyúlni. Számtalan komikus jelent van benne, ugyanakkor nagyon mély tragédiát is hordoz magában. Van, aki azt mondta róla, hogy ez egy keresztény komédia és egy zsidó tragédia ötvözete. És számtalan nagyon furcsa dolog van benne. És persze az is szerepet játszik, hogy az antiszemitizmusról is szól, egy etnikai kisebbségről, és a huszadik század közepén megtörtént holokauszt, a XIX. századi orosz pogromok, és az összes többi után nem biztos, hogy újra fel akarod ezt idézni. De a XVI. századi antiszemitizmus – bár ez is antiszemitizmus volt – valami másról szólt. Az uzsoráról szólt – az érdekbeli pénzkölcsönzésről. Így ezt történelmi környezetében kell látni, mert az érdek szerinti pénzkölcsönzés manapság már nem jelent semmit. Úgy érzem, a film összességében a teljes emberiségről szól. Rengeteg egyetemes témát érint. Hogy csak egy példát mondjak, Angliában egy elővetítésen egy fickó felállt és azt mondta: „Én muzulmán vagyok és teljes mértékben át tudom érezni Shylock helyzetét.” És nekem ennyi elég. Örülök neki, mert ezt akartam elérni.

Tehát a jelen közönségéhez is tud szólni?

Nagyon is sok köze van a mai állapotokhoz. Miért? A pszichológia miatt. Tudja, Shylcok az az ember, akivel valami igazságtalanság történt. Feldühödik, ahogy ezt mindannyian megtennénk. Legvégül azonban túl messzire. Erre lehet azt mondani, hogy - általánosabb szinten – Amerikával szeptember 11-én hatalmas igazságtalanság történt, ő pedig dühében lerohanta Irakot. Érti, amit mondok? A pszichológiája teljesen működőképes. Shylock-kal az a baj, hogy túl messzire megy. Nem lehet embertelennek lenni, még ha a düh irányít is. Kell lennie valamilyen kegyelemnek valahol. És ezen a ponton őt nem zsidóként látom, hanem egy elnyomott emberként. Egy kivételes helyzetben lévő emberként, aki teljesen elveszti a talajt a lába alól – ez pedig általános.

Olvastam valami nagyon érdekeset. Igaz, hogy a stúdió megkérte, hogy takarjon el egy meztelen cupidót? Ennyire intoleránssá váltunk volna a meztelenséggel szemben?

Nem, nem. Tulajdonképpen kissé elvadultak a dolgok. Nem, nem, nem. A stúdió semmi ilyesmit nem kért tőlem. Ami tulajdonképpen történt… Azért érkeztünk el ehhez a ponthoz, mert, megijedtek, mit fog mondani az FCC, ha televíziós sugárzásra kerül sor. A televíziós verzióhoz összeállították egy listát, amit esetleg kifogásolhatna az FCC, és ezen ott szerepelt egy háttérben látható meztelen cupidó is. De ezt az egészet csak mókásnak tartottam (nevet). Épp egy rádióműsorban voltam, mikor valaki megkérdezte, történt-e bármi humoros, mire én azt feleltem: „Igen, megkértek, hogy takarjam el egy Paolo Veronese-freskó egy részletét.”

Ez őrület – de csak a tévé kedvéért történt?

Igen. De ez csak az amerikai tévétársaságok paranoiája, ami a Janet Jackson-eset óta jellemző rájuk.

Lynn Collins nagyszerű a filmben és fantasztikus alakítást nyújt – de ő nem híres színésznő, a filmben pedig több Oscír-díjas színész is szerepel. A tény, hogy a neve nem ismerős a közönség előtt, közrejátszott abban, hogy őt szerződtette?

Nem. Portia szerepére mindenképpen fiatal színésznőt szerettem volna, mert életszerű filmet szerettem volna forgatni, Portia szerepét viszont általában – a szerep bonyolultsága miatt – általában idősebbekre osztották. Így tehát nekiálltam keresgélni a fiatal színésznő között, és szemezgettem az igazán nagy filmsztárok közül is, de nagyon nehéz ezt a szerepet eljátszani, és igazán jól eljátszani. Lynn egy kis szerepre jött meghallgatásra, de egyszerűen levett a lábunkról. Ráadásul megtudtam, hogy Texasból érkezett. Így hát kiválasztottam, egyszerűen azért, mert annyira jó volt. Kicsit nehéz volt ugyan meggyőzni a stúdiót, hogy őt szerződtessük, de a végén őket is meggyőzte, így hát belementek.


Azt gondolnám, hogy miután Al Pacino-t és Jeremy Irons-t leszerződtette, már igazán nem is számított, ki más fog még szerepelni a filmben. A stúdiónak tényleg ennyire fontos volt ez a szerep?

Ó, Istenem, Manapság akármilyen filmről is van szó, a stúdiók mindent megpróbálnak, hogy nagy neveket szerződtessenek le. Ma már minden a sztárokról szól.

És akkor hogy fognak az új tehetségek lehetőséget kapni?

Csakis így, ha valaki kitartóan küzd értük. Egyébként most nem a Sony-ról beszélek, mert a Sony csak megvette a filmet – nem ők a producerek. Most a finanszírozókról beszélek, ami igazából nem egy stúdió, csak én hívok őket annak. Néhány magánszemély állt a filmem mögött, akik idegesek voltak, mert nekik kellett eladni a filmet mindenhol a világban, és persze ha Julia Roberts játszik benne, könnyű az ügy.

Ha már a szereplőkről beszélünk, másfajta munkamódszert igényelt Al Pacino-t rendezni, mint Jeremy Irons-t?

Nem. Ugyan másképp gondolkodnak a színészetről, de végül ugyanoda lyukadunk ki. Vannak jó színészek, rossz színészek és nagyszerű színészek. Ők pedig mindketten nagyszerű színészek. Egyikük a New York-i „method acting” módszerét követi, másikuk pedig a klasszikus angol iskolából jött, de mindketten elképesztően jók abban, amit csinálnak.

Pacino a maga által látni akart Shylock-ot formálja meg, vagy megvolt már benne a saját elképzelése arról, hogyan fogja alakítani a szerepet?

Mindkettő igaz. Volt egy elképzelése arról, hogy milyen ez a karakter, de sokat beszélgettünk is róla, és ezeket mind bel is vitte az alakításába. Mindketten egyetértettünk abban,hogy Shylock méltóságteljes ember, ám elveszti ezt a méltóságát, mégpedig azáltal, amit tesz. De alapvetően megvan benne a méltóság. Ez a kiindulópont és ezen kellett dolgoznia a színésznek, hogy ezt érzékeltesse. Én abban adok tanácsot, hogy ezt milyen pszichológiával tudja megjelentetni bizonyos helyzetekben, és hogy ez hogy illik bele a dráma szövetébe.

Ugyanez a helyzet Jeremy Irons-szal is?

Igen. Ez csak így tud működni. Ha egy zenekart kell vezényelned, alapvető, hogy a zenészid tudjanak játszani a hangszerükön, és hogy rengeteget dolgozzanak ők is. Ami a te dolgod, az az, hogy az egészet formába öntsd, hogy egységes egésszé álljon össze, a megfelelő hangnemben.

(forrás: movies.about.com)



További ajánlatunk
"Elég valószínűtlennek tűnt, hogy Hollywood megvenné valamelyik történetemet!"
2012. december 28. | 16:12

December 20-tól játsszák a magyar mozik a Pi élete című filmet. A The Times a film alapjául szolgáló regény írójával, Yann Martellel beszélgetett. A sikerkönyv írója elmeséli, hogyan lett regényéből az év egyik legjobb filmje úgy, hogy senki sem tett volna nagy téteket annak elkészülésére.
"Ez a legrémisztőbb svéd termék az ABBA óta"
2010. július 19. | 16:07

Július 8-án került a magyar mozikba A tetovált lány című film, amely Stieg Larsson Milennium-trilógiájának első kötetéből készült. Svédorszégban időközben elkészült a másik két kötet filmváltozata is, amerikában pedig már a remake-et tervezik. A rednezővel, a dán Niels Arden Oprevvel az RTÉ Ten munkatársa, Harry Guerin beszélgetett.
"Egyből a gyerekkori emlékeim jutottak eszembe"
2009. július 18. | 15:07

Július 2-án mutatták be a magyar mozik a svéd Tomas Alfredson Engedj be! című filmjét, melyet a magyra közönség már láthatot a tavalyi Titanic filmfesztiválon, és mely elkészülte óta több mint félszáz díjat nyert, szerte a világon. Az eredeti könyvből, John Ajvide Lindqvist nemsokára magyarul is olvasható regényéből hamarosan amerikai feldolgozás is készül, melyet a Cloverfield rendezője, Matt Reeves jegyez majd. A svéd direktorral az IFC.com munkatársa, Aaron Hillis készített interjút.
"A történetet a mélyben élők nézőpontjából meséljük el, nem a csúcson elhelyezkedőkéből"
2009. április 21. | 22:04

Április 9-tól látható a magyar mozikban Matteo Garrone számtalan díjat nyert filmje, a Gomorra. A Roberto Saviano azonos című, és nálunk is megjelent könyve alapján készült film a nápolyi alvilág bugyraiba vezet minket,nyers és kíméletlen hitelességgel. A rendezővel az Ioncinema munkatársa, Benjamin Crossley-Marra készített interjút tavaly októberben a New York-i Filmfesztiválon, a film amerikai bemutatója alkalmából.
"Aloysius nővér nem a papokkal harcol, hanem a jövővel"
2009. április 9. | 01:04

Március 19-én mutatták be a magyra mozik a Kétely című filmet, melyet idén 5 Oscar-díjra jelöltek, a négy színészi kategória mellett a legjobb adaptált forgatókönyvért is. John Patrick Shanley saját korábbi színdarabjából írta a forgatókönyvet, és rendezte meg a filmet - Shanley egyébként utoljára 1990-ben rendezett filmet, a Joe és a vulkánt. Az író-rendezővel az IFC.com munkatársa, Stephen Saito készített rövid interjút.
  archívum
A titokzatos szerető


Pompeji


A plebejus herceg


Műkincsvadászok


Maisie tudja




SZAVAZÁS
A legjobb film Oscarjára jelölt, és a magyar mozikban bemutatott hét film közül melyiknek adtad volna a díjat?
Amerikai mesterlövész
Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)
A Grand Budapest Hotel
Kódjátszma
A mindenség elmélete
Sráckor
Whiplash
ARCHÍVUM


Kiemelt támogatónk a Nemzeti Kulturális Alapprogram

Partnereink