Megjelent a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat két új száma, melyek témája a kortárs magyar film, illetve Michael Haneke életműve.

2011/3: Kortárs magyar film – Kulturális értelmezések

A Kortárs magyar film – Kulturális értelmezések című összeállítás a 2000-es évek magyar filmjeit vizsgálja. A középpontban azonban nem az esztétikai elemzés (tehát nem egy korstílusok és irányzatok értelmében vett filmtörténeti periódus) áll, hanem a kulturális és társadalmi összefüggések vizsgálata. A kortárs magyar film kulturális megközelítései annak ellenére sem jellemzőek a hazai szakirodalomban, hogy a vonatkozó irányzatok (a feminizmustól a társadalmi nemek kérdéséig, a kritikai kultúrakutatástól a kulturális emlékezet problémájáig, vagy épp a posztkoloniális kritika) már aránylag ismertnek mondhatók itthon is. Összeállításunk azt célozza, hogy ezen elemzői gyakorlatok segítségével értsük újra a kortárs magyar film kérdéseit, kulturális és társadalmi funkcióját. 

A lapszámban szereplő szövegek közül a legelső, Varga Balázs tanulmánya a kortárs magyar film legfontosabb kutatási problémáit tekinti át az eddigi szakirodalmi feldolgozásoktól a 2000-es évek magyar filmes trendjein keresztül a nemzeti filmkultúra kereteinek újrafogalmazásáig, illetve a kulturális megközelítések hazai alkalmazásának kérdéséig. Strausz László írása az emlékezés témáját vizsgálja fiatal magyar rendezők műveiben a generációk viszonya, a migráció és a testiség szempontjai mentén. Havas Júlia Éva kortárs magyar szerzői filmek nőképét és gender-pozícióit elemzi, Kis Katalin pedig a homoszexualitás megjelenítését vizsgálja kortárs magyar filmekben queer feminista szempontból. Végül Dánél Mónika Erdélyben, illetve Romániában játszódó magyar filmek (kisebbségi és többségi koprodukciók) posztkoloniális olvasatait nyújtja. Úgy véljük, hogy ez a lapszámunk igen fontos, és korábban a szakirodalomban nem vagy csak elvétve tárgyalt szempontok bemutatásával tud hozzájárulni a kortárs magyar filmről szóló diskurzushoz.
 
„A kortárs magyar film kulturális értelmezései egyfelől az egyéni és közösségi önmegértés finom eszközei lehetnének. Másrészt akkor, amikor a kultúra és a filmkultúra helyéről, finanszírozásáról, értékeléséről ádáz viták zajlanak, a kulturális és társadalmi kontextusokat feltáró elemzések komoly segítséget jelenthetnének az érvek tisztázásában, a kortárs magyar film vagy épp a nemzeti filmkultúra fogalmának újragondolásában. Arról nem is szólva, hogy a mostani helyzetben nem pusztán a magyar film szorul újbóli legitimálásra, hanem a hazai filmtudomány is. A társadalmi–kulturális relevancia kérdéseinek felvetése ebben az esetben a párbeszédképesség vagy dialógusnyitás ígéretével is bírhatna.”
Varga Balázs a kortárs magyar film kutatásának problémáiról
 
„A fiatal magyar szerzői filmesek múlthoz való viszonyulása korántsem mutat egységes formákat. Ugyanakkor ez nem azt jelenti azt, hogy a 2000-es években megjelenő fiatal rendezői generáció ne foglalkozna a múlttal. A kádári éveket, az  államszocialista rezsim bukását, de legfőképp ennek a kortárs magyar identitásra gyakorolt hatását vizsgáló munkák saját útjukat járják, eltérő módokon keresnek fogást a témájukon, nem alkotnak markáns irányzatot, de a mozgóképes emlékezet-téma mégis jelen van a fiatal rendezők munkáiban is.”
Strausz László az emlékezés témájáról a 2000-es évek fiatal rendezőinek filmjeiben
 
„A kortárs magyar szerzői film néhány darabjából szemezgetve az tűnik fel, hogy a nőképüket illetően ezek a filmek – Kocsis Ágnes munkáit leszámítva – körülbelül ott járnak, ahol a nemzetközi populáris film az 1960-as években, a nőjogi mozgalmak és feminista elméletek megjelenése előtt. Míg a mai külföldi filmen (és még feltűnőbben a televízióban) már látszik némi változás a harmadik hullámos feminizmus eredményeképpen, és a műfaji film is reagált erre újabb nőarchetípusok megjelenítésével vagy a régiek módosításával, a magyar filmben tartja magát az az ábrázolásmód, mely szerint a nő elsősorban mint testfelület látszik, mert rendezőink és általában hazánk lakossága nincs kitéve másfajta nézőpontnak. A férfisegg és a női segg Magyarországon valóban nagyon különbözik egymástól.”
Havas Júlia kortárs magyar szerzői filmek nőképéről
 
„A magyar film az elmúlt évtizedben az eddigieknél több homoszexualitással, homoerotikával kapcsolatos reprezentációt vonultatott fel, a releváns reprezentációk azonban továbbra is szisztematikusan korlátozottak. Azon csekély számú film közül, melyben a (férfi) homoszexualitás dramaturgiailag központi szerepet tölt be, kettőben prostituált a főszereplő.”
Kis Kata a homoszexualitás kortárs magyar filmes megjelenítéséről
 
„Azt vizsgálom tehát, hogy filmek mindinkább bővülő csoportja miként látható megbélyegzőnek egy adott kultúra nézőpontjából. Számolva azzal, hogy „más-más közönség másképp értelmezheti az adott filmet,” nem általánosítok, arról fogok írni, hogy romániai, erdélyi női nézőként, hogyan nem tudom kultúrától, földrajztól elvonatkoztatott esztétikai alkotásokként szemlélni ezen filmeket, e nézetből megalkotottságuk hogyan nem választható el attól az – első látásra a műalkotás inherens módjától idegen – ideológiai elvárástól, hogy milyen képet tesznek hordozhatóvá egy adott kultúráról.”
Dánél Mónika kortárs magyar filmek posztkoloniális olvasatairól



2011/4: Michael Haneke

Michael Haneke a kortárs európai filmművészet legmeghatározóbb alkotóinak egyike. Munkáiban zavarba ejtő élességgel fogalmaz az emberi létezés legvégső morális kérdéseiről: bűnről, lelkiismeretről, erőszakról, szeretetről, idegenségről és összetartozásról. A szerzői látásmód következetes érvényesítése Haneke esetében jóval több, mint pusztán egy egyéni stílus kialakítása. Filmjeiben az ábrázolás látszólagos szenvtelensége, hűvössége valójában a néző állásfoglalásának, erkölcsi felelősségvállalásának kikényszerítésére szolgál. Az olyan alkotásokban, mint A hetedik kontinens (1989), a Benny videója (1992), a 71 töredék a véletlen kronológiájából (1994), az Ismeretlen kód (2000) vagy a Rejtély (2005), a rendező egyszerre reflektál konkrét társadalmi, kulturális jelenségekre és mutatja meg az ezek hátterében húzódó mélyebb lélektani és filozófiai problémákat. Összeállításunkban Haneke művészetét részben a visszatérő motívumokra vagy formanyelvi megoldásokra fókuszáló, átfogóbb tanulmányok, részben egyes filmek önálló értelmezései révén járjuk körül.

A tartalomból:
 
„A polgári melodráma témáját tehát elidegenítve – sőt kifigurázva – jeleníti meg a modernista hagyományt folytató vizuális stílus, amely szándékosan a Bressonra jellemző hűvös szenvtelenség imitációjára törekszik. Haneke egyébként saját filmjei kapcsán rendszeresen utal Bressonra, a modernizmus pszichológiaellenességének hangsúlyos átvétele azonban a filmeket meghatározó polgári család-tematika mellett parodisztikus hatást kelt. Amint azt később kifejtem, a kritika tárgya a polgári dráma – a melodráma – pusztán a személyesre korlátozódó egydimenzióssága, amit a modernista ábrázolásmód hoz felszínre. Érdekes választás ez, különösen, ha belegondolunk, hogy a modernista kánonban milyen ritkán esik szó a drámáról. Ezt követően azt is bemutatom, hogy Haneke másik kedvelt témáját – mely a nyilvános szféra posztmodern korszakra jellemző mediatizálódása – ugyancsak formai eszközök ellenpontozzák. Haneke filmjeiben a hang letámadja az érzékszerveket, a perceptuális és emocionális realizmus élményét kelti a nézőben, és így harcol a posztmodern hiteltelensége, valótlansága ellen. Ezekben az alkotásokban a film vitalitásának forrása mindvégig a modernista ábrázolásmód, amely átalakítja és megújítja egy régebbi kor polgári realizmusát, a posztmodern szimulációt pedig a valóság energiájával telíti.”
Brigitte Peucker: Erőszak és érzelem – Haneke modernista melodrámái
 
„A Rejtély a Furcsa játéknál is erőteljesebben utal a burzsoá élet csődjére a mikro- és makrokozmikus szinteken, mivel a kulturális álca, ami Georges és Anne legitimitását jelzi, a házasélet csődje mellett a burzsoáziának az imperialista állami politikában való passzív vagy közvetlen részvételét is leplezi. A házasság, a burzsoá állam hódolva tisztelt »alapintézménye« – amit ma a reakciós hangulat újbóli felerősödtével hisztérikusan igyekeznek aládúcolni – a Rejtélyben valódi idomító alapiskola, ami felkészíti a benne élőket első körben a patriarchális szexuális érdekek, azon túl az állami érdekek védelmére, miközben a kultúra ráborított leple tiszteletet érdemlő intézménynek álcázza.”
Christopher Sharrett: Michael Haneke és az európai kultúra elégedetlenjei
 
„A Rejtélyben – akárcsak az elmúlt évtized legtöbb Haneke-filmjében – központi szerephez jut a félelem, valamint a félelem viszonya az erődített terek kialakításához – amilyen itt Georges tévéstúdiója, valamint lakásának belseje. De legalább a Benny videójáig és a Furcsa játékig visszamehetünk: Haneke elmúlt két évtizedben készült filmjei mind a privát lakóterek borzalmáról szólnak. Egyrészt arról a félelemről, amely elvezet odáig, hogy a teret erődítménnyé fokozzák, másrészt arról a rettenetről, amely akkor jelentkezik, amikor a tér erődítésében megnyilvánuló erőszak kísérteties módon a visszájára fordul.”
Michael Cowan: Az utca és a lakás között – Az Európa-erőd terének megzavarása Michael Haneke filmjeiben
 
„…a vágás mint filmkészítési eszköz a valóságot összefüggéstelen képekké darabolja, erőszakosan kiszakítja a jelenetet a kontextusból. A vágás – érvelésem szerint – központi szerepet játszik abban, ahogyan Haneke a valóság és az emlékezet viszonyát megjeleníti. Amikor körülvesszük magunkat kontextusukból kiszakított képekkel, megszakítjuk kapcsolatunkat a valósággal és a múltunkkal. Szembesülésünk a vágás erőszakosságával azonban helyreállítja ezeket a felhasadt kapcsolatokat, ismét etikai viszonyulásunk lesz másokhoz, és az emberi cselekvés ismét nyomot hagy a történelemben.”
Max Silverman: A vágás mint erőszak – Michael Haneke Rejtély című filmje és a kulturális emlékezet
 
„Évek óta próbálom a nézők számára visszaállítani azt a fajta szabadságot, amit a többi művészeti ág biztosít nekik. A zene, a festészet, a képzőművészet a művet csodáló befogadót hagyja lélegzethez jutni. A nyelvalapú művészeti ágak már amúgy is komoly mértékben korlátozzák ezt a szabadságot, mivel kénytelenek nevükön nevezni a dolgokat. De amit nevén nevezünk, az művészi értelemben halott, nem lélegzik tovább, és csak a műről szóló eszmecsere során kerülhet elő újra. A film ezt csak súlyosbítja. Míg az olvasó a saját fejében alkot képet az olvasottakról, addig a néző azt a képet látja, amit a rendező elé tár. Más szóval a film már első perctől a befogadó jogfosztásának irányába halad. De ha a film művészet szeretne lenni, akkor komolyan kell vegye a közönségét, és amennyire csak lehet, vissza kell állítania annak elorzott szabadságát.”
Roy Grundmann: Érzelemmentes tanítás. Beszélgetés Michael Hanekével

A Metropolis két új száma kapható az Odeon-Llloyd mozi jegypénztárában (1136 Bp., Hollán Ernő utca 7.)


Az április 13. és 21. között megrendezésre kerülő 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál ideje alatt Metropolis-vásár az Uránia Nemzeti Filmszínházban (1088 Bp., Rákóczi út 21.) az alább olvasható időpontokban. Az összes, még kapható lapszám 100 Ft-os kedvezménnyel vásárolható meg, ezek listája a http://www.metropolis.org.hu/?pid=50 oldalon megtalálható. Továbbá két másik fesztiválhelyszínen, a Toldi (1054 Bp., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.) és az Örökmozgó (1074 Bp., Erzsébet krt. 39.) mozikban is elérhetőek legújabb számaink.
 
Az árusítások időpontjai:
április 13-án: 18:30 – 21:15
április 15-én: 15:00 – 21:30
április 19-én: 18:30 – 21:15
április 20-án: 18:30 – 21:15
április 21-én: 15:00 – 21:15