Az Egyesült Államokban most áll a bál: érik a Barack és ezt a fránya nemzetközi terrorizmust is gatyába kéne rázniuk. Feladat adott. Mindenki bizakodik, hogy a változás szele megcsapja a Világ Csendőrének kikiáltott országot. Amíg a szél nem fúj olyan erősen, az emberek talán eljutnak a moziba, ahol a menetrend szerinti öntömjénező filmekre válthatnak jegyet. Jöjjenek! Tessék, csak tessék! Terroristák, merénylet, kavalkád, zűrzavar, sok snitt! A betevőt kicsit túlsütötték (vagy elsózták), egy fránya televíziós rendező – Pete Travis – megint megvalósította önmagát, és tolt egy, A testőrhöz hasonló hosszúra nyúlt tévéfilmet.
Spanyolországban történelmi találkozón bratyiznak a világ vezetői és egy sosem látott globális nagykoalíció létrehozását harangozzák be a világnak. Aztán a kamerák kereszttüzében, az üvöltő tömeg szeme láttára az amerikai elnököt lelövik. Mindenki magához kap, kitör a pánik. Innen kezdődik az, amit a csalános hasonlattal szokás leírni: az eseményeket többször megismétlik, csak más aspektusból. Eddig ez érdekes, tényleg, tiszta Hitchcock meg 24. Csak a harmadik újránál kell rádöbbennünk, hogy hoppá, okos húzás! A sztori nem halad. Ha elindul, érdekesen levágják a fordulatot, hogy újra előlröl kezdhessék. Ez meg kicsit olyan, mint a Memento. Na álljon meg a menet! Egy óráig ezzel eltökölnek, amíg olyan színészek statisztálnak ehhez a miazmához, mint az Oscar-díjas Whitaker, Sigourney Weaver, vagy Dennis Quaid. Ő egyébként ahogy öregszik, egyre rosszabb színész lesz. A szerepük csak az utolsó 15-20 percben kezd valamelyest érdekes lenni, amikor is az „arctalan ellenség” kezd formát önteni, és egy csúnya összeesküvés körvonalazódik ki a gyanús alakok között. Jöhet a lövöldözés, meg a kergetőzés, ehhez értek, na! Ez a film sajnos megmondó propagandának készült, csak elírták a szolgáltató nevét. Túlpörgetett high-tech húzásai mögött azért érezzük, hogy kong az ürességtől. Semmivel sem tudunk meg többet mondjuk az arab terroristákról, mint amikor beültünk a filmre, maximum annyit, hogy ugyanazok a színészek játsszák őket öt éve. És mivel a rendező rájött, hogy kifelejtette a drámai szálat a történetből, vett egy fagylaltot egy kislánynak, és ezt beillesztette az „akciófilmjébe”. A film végére megtudjuk, elnyalta-e vagy sem. Teljesen érdektelen próbálkozás.