Feliratozás:
angol (english), orosz, svéd, holland, finn, magyar, héber, norvég
Képarány:
1.85:1
Extra:
alternatív jelenetek audiokommentár(ok) bakiparádé kimaradt jelenet(ek)
Ahogy annak idején a Mr. és Mrs. Smith-t, úgy a Szakíts, ha bírsz című filmet is hatalmas várakozás előzött meg tengeren innen és túl. Míg előbbi esetében azt vizsgálta árgus szemekkel minden néző, hogy vajon a Pitt és Jolie között valóban izzik-e a levegő, addig Aniston kisasszony szemében mindenki a téma aktualitásából adódó könnycseppeket várta. A Szakíts, ha bírsz ugyanis - mintha egy fordított romantikus komédia lenne - a kapcsolatok árnyasabb oldalát tárja elénk, vagyis a veszekedéseket, majd a szakítást.
Broke (Aniston) és Garry (Vaughn) megismerkedése és egymásba szeretése, illetve közös élete talán a filmtörténet legrövidebb idő alatt ábrázolt románca, hiszen már a stáblista alatt túl is vagyunk rajta. Ezt követően pedig jönnek a szürke hétköznapok a tipikus félreértésekkel és vitákkal, majd az elkerülhetetlen szakítás. Az indulatok azonban csak akkor szabadulnak el igazán, amikor egyik fél sem akar kiköltözni a közösen vásárolt lakásból, és megkezdődik egymás idegeinek a felőrlése. Mintha csak Tímár Péter Csapd le csacsiját látnánk, mindössze a Szakíts, ha bírszban nem a konyhát öntik fel mézzel, de férfikórus dalol a hálóban és sztrip-pókeres lányok vetkőznek a nappaliban. A veszekedések pedig állandósulnak, tekintet nélkül az esetleg jelen lévő barátokra és idegenekre, egészen addig, amíg talán már túl késő lesz.
A felejthető Pokolba a szerelemmel című filmet is jegyző Peyton Reed, ha előbbivel a szerelem lényegét nem is, jelen filmjével a szakításét igencsak megragadta, mégpedig olyan élethűen, hogy valószínűleg senkinek sem lesznek majd idegenek a hiteles helyzetek a filmvásznon. De azért nem kell félni, nem könnyfakasztó dráma került a mozikba, Vince Vaugh természetesen gondoskodik majd - különösen a férfinézők - szórakoztatásáról. A forgatáson egymásba szerető Jennifer Aniston és Vaughn remek párosnak bizonyult, de a mellékszereplők is kitettek magukért, különösen Jon Favreau. Aniston a Kisiklottak című filmje után visszatért ahhoz a műfajhoz, amelyben a leginkább otthon érezheti magát, és Brooke megformálásával szinte már teljesen kitört Jóbarátokos Rachel-skatulyájából.
Hát valljuk be, hogy a filmet egyedül a két főszereplő adta el, ha más játsza talán meg sem nézem (na jó, őszíntén szólva az otthon lévő filmek közül ezt nem láttam még egyedül). Persze hozzá kell tennem, közel sem azért mert ne kedvelném Jennifer Aniston-t vagy Vince Vaughn-t, csak hát ismét egy film, ami ugyanolyan mint a többi. Puff.
Azért mégis akadt valami ami megfogott a dologban és ami miatt csettintek egyet, hogy "azért csak nem bántam meg", ez pedig a humor igencsak kemény megrendszabályozása. Persze mindenki adja a maga stílusát, de a vicces jelenet vicces jelenet, ahol pedig kényelmetlenül érezné magát az ember, azt egy cseppet sem teszik szimpatikusabbá egy-egy jó poénnal vagy fintorral, hogy az élet ismételten habostorta legyen.
A film nem egy nagy durranás, hiszen (szerintem) például azért nélkülöz egy-két dolgot amit feltehetően a való életben egészségesen gondolkodó emberek nem hagynának ki, főleg ha épp szétmennek a kedvesükkel és távol áll az Oscartól is, de fogalmazzunk úgy, hogy nem okoz sem veszteséget, sem aluszékonyságot.
