Pörög az élet és a bakelitkorong Ibiza partjai mentén. A DJ műfaj ásza, az alkohollal táncoló szétlőtt májer, Frankie Wilde (Paul Kaye) tolja minden este arcunkba az acid zenét. Ő maga is tol rendesen. Egyik pillanatban orgiákon, a másik pillanatban befelé az orron, majd kifelé a szájon. Már csak pár átmulatott négy-negyednyi pillanat választja el az örökkévalóságtól, a Megdicsőüléstől, hogy elfoglalja a Nagy Keverőpultot minden ütembolond polcán, amikor egy unalmas futballmeccs közben a nagy semmi üti meg a fülét. Frankie megsüketült. Végleg. Itt az áldokumentumfilm, mint műfaj nem készül nagy globális összeesküvéseket, vagy étteremláncokat leleplezni, hanem egy eleinte visszataszító főhős által kever ki nekünk egy hamiskás Beethoven-dallamot. A néhai Ludwig és egy mai laza arc sztorija között nehéz párhuzamot vonni, többre vágyunk egy szimpla „belövöm magam, bakker, azt süketelek, amíg megy, vazz!” történetnél, és ezt tudta Pete Tong is. Erősen meghintette a mixet sok drámaisággal és humorral, nem engedi el Franket egy pillanatra sem. Itt bizony a víz alá merült agynak is dolgoznia kell tovább. Ugyanúgy el kell hitetnie a csápolókkal, hogy tud keverni (a Kill Billből kimentett osztott képernyős megoldás ügyesen demonstrál a trekkes szólamokkal), a kiadó és a pióca menedzser előtt, hogy minden „okés”. Mivel a külvilággal hangilag teljesen elvesztette a kapcsolatot, Franknek önmaga szemétkupacából kell a felszínre hoznia az értékes darabkákat, hogy talán egyszer (hihető is, meg nem is) újra keverhessen valami frankó kis anyagot. A beszélő fejek az ütemek közti szünetekben jó riportalany módjára végigokoskodják a filmet (köztük a fullosan laza Robbie „Donald kacsa” Willams is), mondataik közben szépen lassan önmagát megváltó angyal lesz a narkós kisördögből. Pontosan levezényelt alkotás, ahol merész módra Jim Morisson és Frida Kahlo alakja is megidéződik a gödörből való kilábalás közben. Ha a rágógumit majszoló partimaca riportercsaj is ugyanolyan gyorsan szalad el fülorvoshoz, ahogy a sznob operalátogató, akkor Pete már nyert is. De nem lehet tudni, lehet, hogy egyesek csak annyira illetődnek meg a dolgon, hogy gyermekeiknek soha nem olvasnak fel a Mosó Masa Mosodájából.
2006. augusztus 18. 18:37 - péjé
Na ez egy nem egyszerű film. Nehéz helyzetben lennék, ha be kéne határolnom a film műfaját, és mostmár abban is vagyok, mert megpróbálom: ál-dokumentum-drámavígjáték.
Én nem nagyon vagyok jártas a dj-k világában. Azért mondjuk Tiësto-ról, és Van Dyk-ról már hallottam. Na ők mindketten szerepelnek a filmben, mint meginterjúvolt önmaguk, amint éppen egy Frankie Wilde nevű dj-ről áradoznak. És ha Tiësto azt mondja, hogy Wilde minden idők eze-aza, meg hogy mennyit tanult tőle, stb., akkor az már biztos letett valamit az asztalra. Ez a film Frankie Wilde történetét mondja el. Egy dj-ét, aki a top-ok top-ján volt, de megsüketült. Megsüketülésének drámáját, traumáját is bemutatja a film, és azt is, hogy mi lett ezután.
Hogy ki az a Pete Tong? Az mindegy, a rendező szereti a furcsa filmcímeket. Hogy mi a slusszpoén? Az, hogy át vagyunk cseszve, mint a Blairwitch-nél. Frankie Wilde soha nem létezett.
Zseniális
