Feliratozás:
angol (english), svéd, görög, finn, portugál, magyar, cseh, dán, héber, izlandi, norvég, bolgár, török, horvát, szlovén, arab
Képarány:
1.85:1
Extra:
nincs
Valljuk meg, az egykori mester, a zseniális filmeket alkotó Woody Allen az utóbbi néhány évben nem igazán kényeztetett el minket. Az 1996-os Agyament Harry óta nem sikerült olyat leraknia az asztalra, amire igazán felkaptuk volna a fejünket, munkái inkább ujjgyakorlatnak, vagy az aktuális neurózis leküzdésére szolgáló, éves kötelezettségű terápiának tűntek, mintsem egy valóban régóta benne szunnyadó ötlet megvalósításának. A tavaly bemutatott Csak az a szex azonban már biztató jel volt, hogy a direktor ismét visszatalál egykori önmagához, és ezt nem csupán a régi filmjeire szóló filmes utalások jelezték, hanem a figurák, a szituációk és a dialógusok is. A szokottnál nagyobb várakozás előzte meg tehát a Melinda és Melindát, amit csak megerősített az alapszituáció érdekessége.
Baráti társaság üldögél egy étteremben (a nyitás hasonló, mint amilyen a Broadway Danny Rose-ban volt), és történeteket mesélnek egymásnak. Szóba kerül a kissé labilis Melinda sztorija is, aki, miután hívatlanul betoppant egy vacsorára, alaposan összekuszálta jó néhány ember érzelmi életét. Az elhangzottakat mindenki másképp látja (vagy láttatja): míg egyikük kiváló tragédiát faragna, másikuk szerint a szituációból vérbő komédiát lehetne írni. Elkezdik hát egymásnak mesélni saját variációjukat, melyekben csak a kiindulópont és a szerelmi bonyodalmak a közösek.
A rajongók megnyugodhatnak: Woody ismét a régen látott, ám annál jobban megkedvelt formáját hozza. Érdekes a problémafelvetés, kiváló a párhuzamos narráció ötlete, és egyszerűségében is parádés a befejezés. A színészgárda – amint azt megszokhattuk – szintén kitűnő, ám a legnagyobb meglepetés Will Ferrell. Az egykori diszkópatkány (akinek karrierje igen szépen ível felfelé, a Forbes magazin idei listáján már helye volt a művészvilág 100 legbefolyásosabb embere közt) ezúttal a rendező, Woody Allen szerepét játssza el, s bár ez első pillanatban furcsának tűnhet, a feladatot sikerrel oldja meg. Amellett, hogy egy az egyben átveszi a megszokott gesztusokat és mimikát (persze a már jól ismert egysorosok mellett), új életet is lehel a (valljuk be, kissé önismétlőnek tűnő) karakterbe. A rendező újjászületett, és akár a saját képében, akár máséban: jó őt újra látni a vásznon. Amíg pedig várjuk a következö filmet, mi is elgondolkodhatunk, az élet vajon tragikus vagy komikus-e - ne higgyünk a riportoknak, Woody szerint is biztos, hogy komikus.
