2004. november 28. 14:37 - Hardenberg

A film szerintem megrázó és katartikus és gyönyörű. A hősiesség apoteozisának is nevezhetném. Számomra ez a legfontosabb jelentése: az ember legmélyebb lényegét jelentő isteni Lét győzelme a mulandó, az időbe vetett, a minden pillanatban szétmorzsolódó, korrupt élet felett. Azokon a döbbenetes képsorokon keresztül, amelyek a fizikai szenvedés mélységeit ábrázolják, átragyog valami metafizikai Fény: a szétroncsolt test, a vérző keresztáldozat mérhetetlen fájdalma legyőzetik a halhatatlan Princípium által. Érdemes megfigyelni a filmen, hogy Krisztus mindezeket a szenvedéseket a legtisztább tudattal, a legnagyobb mélységekig élte át, és ugyanabban a pillanatban felül is emelkedett rajtuk. Nem oltották ki tudatát, nem törték meg; ez az említett metafizikai Fény a kereszthalálig fokozódik, hogy aztán a feltámadási jelenetben mindent elborítva lobbanjon fel. Mindez lenyűgöző képi megjelenítéssel van ábrázolva (amely talán egy - két jelenetet leszámítva elkerüli a szentimentalizmus csábítását). Érdeme az, hogy a legmateriálisabb és önmagában borzasztó képeket magasabb dimenzióba emeli melyen átviláglik a krisztusi misszió nagyszerűsége. Krisztusról filmet forgatni már maga felér egy blaszfémiával - ez csak abban az esetben kerülhető el, ha a film több mint film. A Passióban megvalósul ez az átlényegülés - az ikon ezoteriája szerint. Az egésznek van valami misztériumjáték jellege - amely arra is utal, hogy nemcsak egy történeti dokumentációt látunk, egy adott időben és egy adott helyen lejátszódó történésről, hanem egy bárhol, bármikor, bárkiben lejátszódó megváltástörténetet, amely az "imitatio Christi" útja. Ezt talán az is bizonyítja, hogy a film Szűz Mária mellett egyetlen olyan szereplője, aki csendesen a Passió minden állomásán jelen van, az János apostol, a keresztény ezoteria legelső mestere, a szeretett tanítvány, aki evangéliumának első soraiban leírta azokat a mélyértelmű sorokat, mely a keresztény Tradíció alapkövei és melyek szervesen kötődnek a megelőző tradicionális áramlatokhoz. A filmben csendesen szemléli az eseményeket, időnként rajta is erőt vesz a megrendülés, de alakjának megjelenítésében ott van a Tudás bizonyossága, mely által felismeri minden passió-mozzanatban a magasabb jelentést. Hogy aztán ebből a magasabb jelentéssíkból kinek mi jön át, az egyénektől függ. Tudomásom szerint a filmet számtalan ember nézte meg - ateisták, szektatagok, történelmi egyházak tagjai, és "semmilyenek", de senkit sem hagyott hidegen. Hol mélységes utálattal, hol féktelen rajongással fogadták. Végül is egy film nem tehet csodát, de megérintheti a szíveket és elindíthat valami változást. Mindez az illető embertől függ. Egy művészeti alkotást mindenki a saját értékrendje és tudása és szintje szerint értelmez. De még ha ez egy rossz film is lenne, akkor is pozitívan értékelhető, hogy film nem alázza meg, nem rántja sárba, nem gúnyolja Krisztust (mint pl a förtelmes Jesus Christ Superstar). Ez fáj azoknak a hollywoodi fickóknak, és pénzelőiknek, akiknek ocsmányabbnál ocsmányabb, perverz filmjeik a világot uraló értéktelenség, anti és kontratradicionális álszellemiség tömény kivonata. Aki az egészből nem lát mást, mint véres akciószínházat, sebfetisizmust, vagy valamiféle antiszemitizmust (mindezek magukat komolyaknak tartó, véleményformáló emberek megfogalmazásai), azok magukról állítják ki az elégtelen bizonyítványt. Ezek az emberek most "keresztényellenességről" kárognak, féktelen dühük azonban abból ered, hogy veszélyben látják a kereszténységet módszeresen meghamisítani igyekvő törekvéseiket, amely Krisztusból egy vásári bohócot, egy szentimentális, érzelgős, félhülyeként mindenbe beletörődő globalizációs "zsidó Jézust" (a la Vermes Géza) próbál faragni. Hát ennek mond ellen gyökeresen ez a film. Köszönet érte.