1989 őszén, Kelet-Berlinben egy öntudatos pedagógus, a gyermekeit egyedül nevelő anya szívinfarktust kap az utcán. Hosszú kómába esik, így átalussza az egész rendszerváltást. Amikor 1990-ben felébred, már eltakarították a berlini fal utolsó darabját is, az emberek parabolaantennán nézik a foci vb-t és mindenki kólát iszik. Az orvos szerint a legkisebb izgalom is végzetes lehet a számára, ezért fia, Alex úgy dönt, megóvja anyját a változások okozta sokktól. Lakótelepi lakásukban visszarendezi az NDK-t, ügyelve a legkisebb részletre is. De ahogyan az anya állapota javul, egyre többet szeretne látni a világból, így Alex elé újabb akadályok gördülnek. Füllentései egyre nagyobb alakot öltenek: már nem elég a sok éneklő úttörő, a pártaktivista kolléga köszöntője és a Globus konzerv, barátjával tv-híradót is készít a házi
stúdióban, amiben arról tudósít, hogy tulajdonképpen az NDK nyitja meg kapuit a nyugati menekültek előtt. A kegyes hazugságról azonban az anya is tudna mesélni.
W. Becker rendező a családi dráma műfaját úgy ötvözi a vígjáték elemeivel, hogy közben nem merül el a nosztalgiázás melankolikus hangulatában. Mulatságosan mesél az élményeiről, egy olyan világról, amin még sokáig merengünk mi is itt, Közép-Európában.
