Olaszul tudni kell, vallják ezt a hűvös dán külváros magányos lakói, amikor sorra beiratkoznak a közösségi ház nyelvtanfolyamára. Nem is sejtik, hogy az olaszon kívül azt is lassan megtanulják, hogyan lehet átvészelni az élet megpróbáltatásait.
Új segédlelkész érkezik a kerületbe, hogy a mogorva tisztelendő atya mellett lelket öntsön a templom gyülekezetébe, de felesége elvesztése miatt érzett bánatát nem enyhíti ez a kihívás. A törékeny és kétbalkezes eladónő a cukrászdában egy napon rájön, nem ért semmihez, bogaras apja kínzó közelsége is csak megnehezíti a dolgát. A Juventus-szurkoló fiatalember adrenalintúltengésben szenved, amikor az étteremben pincérként kellene helytállnia. Jorgen Mortensen, a barátja jóravaló, csendes ember, de a nőkkel problémája van. A fodrásznő beteg anyja mellett nem tud nyugodtan dolgozni, létezni, pedig vissza-visszatérő vendége nem csak a frizurája miatt időz nála. A gyönyörű olasz pincérlány azért imádkozik a sörcsap mögött, hogy a nála tíz évvel idősebb férfi észrevegye őt. Mindannyian a nyelvtanfolyamon keresnek menedéket és megoldást.
A film jóravaló, de elesett hőseinek rideg hétköznapjait felmelegíti és belelkesíti az olaszóra. Az a heti egy alkalom elég számukra ahhoz, hogy felfigyeljenek egymásra, szerelem szövődjön közöttük és elfeledjék egyedüllétük üres napjait.
Lone Scherfig rendezőnő Dogma-filmje éppen annyira felkavaró mint szórakoztató, betartja a szigorú szabályokat, de elődeitől (Születésnap, Idióták, Hogy szeretsz?) eltérően súrolja a vígjáték határát. Forgatókönyve - amit szintén ő írt - improvizációra épít, finoman ábrázolja az emberi lélek apró változásait, díszletek és világítás nélkül teremt lenyűgöző atmoszférát. Úgy mutatja be esendő, és emiatt nagyon szerethető szereplőit, hogy miközben mosolygunk esetlenségükön, könny szökik a szemünkbe. Hazájában, Dániában méltán aratott nagy közönségsikert. Tovább
A jó kezdés után leül egy picit a film de a végére összekaparja magát. A felvétel módja miatt érdekes ez a film, mert ha a történetet néznénk nem lenne túl izgalmas. A párbeszédeken néha meglátszik az improvizáció sajnos suták, de a színészi teljesítmény kárpótol. Mialatt néztem olyan érzésem volt mintha egy színdarabot néznék ez izgalmassá tette nagyon. A stáblista is teljesen méltó a film csináld magad szelleméhez.
