Ron Decker (Edward Furlong) középosztálybeli, rendezett körülmények között élő srác, aki épp hogy betöltötte huszonegyedik életévét. Számára ez óriási pech, amikor egy narkóüzlettel kapcsolatos bűntény elkövetése miatt, mivel már nem minősül fiatalkorúnak, a felnőtt, mindent kipróbált és megélt köztörvényesek közé kerül. Esetéből "odafent" példát akarnak statuálni, ezért a legkeményebb büntetést kapja. S bár letöltendő ideje a többi bentlakóéhoz képest elenyészően kicsi, ezen a helyen egy napig sem könnyű életben maradni. (Pláne ha valaki fiatal és lányosnak is nevezhető külsővel rendelkezik, mégsem vonzódik a saját neméhez.)
Earl (William Dafoe), bennfentes a börtön köreiben, gyakorlatilag a fél életét itt töltötte, minden etnikai kasztot ismer, bratyizik az őrökkel, személyét nem ok nélkül tisztelik és félik. A régi tag pártfogásába veszi az értelmes Decker-t, s szinte apai szeretettel próbálja eligazítani ebben a kőkemény dzsungelben. Ez a kapcsolat azonban sokaknak szálka a szemében... Steve Buscemi színészként majd száz produkcióban bizonyította már különleges tehetségét. Az Állati kiképzés a harmadik játékfilmje, amit rendezőként is aláírhat. Érzékeny, elsősorban a színészvezetésre koncentráló munkái, (pl. Bárbajnokok) óriási ember- és életszeretetről árulkodnak.
A főszereplők kifogástalan munkája mellett rendkívüli karaktereket is láthatunk; Mickey Rourke a transzvesztita Jant alakítva a felismerhetetlenség és az elmebaj határán egyensúlyoz, Danny Trejo pedig gyanúsan otthonosan mozog a macsó börtöntöltelék szerepkörében.