Azt hiszem, a Mulholland Dr. valahol a Twin Peaks második szezonjában csírázott ki, felcseperedve elegánsan ívelt a Lost Highway mellett, végül majdnem visszatért a gyökerekhez, hogy tévésorozatként teljesítse be küldetését. Mondják, hogy a zseni a reménytelen körülmények közt csillan meg igazán, így amikor a pilótafilm leforgatása után az ABC tévétársaság dobozba zárta a filmet, tényleg minden remény szertefoszlott. A váratlan francia tőke azonban megváltotta a művet, és visszadta a rendezőnek, hogy keze alatt mozifilmmé érjen. Lynch megmutatta géniuszát és a 70 perces tévéjátékból olyan opus magnumot kanyarított, mely alaposan megszédítette a világ számos filmfesztiválját.
Magát a történetet a rendező úgy jellemzi, mint egy absztrakt festményt, melynek számos értelmezése akad, némelyek ellentétesek is egymással, mégis mindegyik igaz. A filmet nézve egy ponton bátran kijelentettem, hogy értem, mégis amikor el kellett volna magyaráznom, az egész összefüggéstelennek tűnt. A kulcs a tudalattiban rejtőzik, ahol is mindenkinek összeáll a maga képe, de azt szavakba önteni képtelenség lenne. A kommunikációnk még nem elég fejlett ahhoz, hogy válaszolni tudjunk azon a nyelven, amelyen a film szól hozzánk. Csak hallgatunk, mint a kisdiákok, értjük vagy nem értjük, de reméljük, hogy a Mester nem hív ki minket a táblához.
2003. január 28. 01:07 - Bernát Gábor
NO COMMENT! ezt a filmet látni KELL! és aztán mindenki göndolkodjon el azon mit is érez amikor észreveszi, hogy a filmnek vége és 1 hatalmas "?" jelet lát maga előtt fél válaszokkal amik valahol mégis kapcsolódnak egymáshoz!
ÜTŐS!
Bye ;)
2003. február 10. 16:45 - Bandi
Linch talán eddigi legjobb filmjévek van dolgunk. Ez nem némi túlzás, vagy elfogultság , állításomat a stabil elme éllapot támassza alá . Bizonyos részekben hasonlít előző mesterművéhez, a Lost Highway-hoz, ám e mű már sokkal kiforrottabb. Bemutatja Hollywood sötét részét, a maga rideg valóságában, mely át-át folyik a rendező mester sötét beteges vízióiba is. Nagyon elgondolkodtató mű, mely néholmeg is ilyeszt. Valahogy megtalálja az emberben legbelül lakozó félelem forrást, és alaposan kihasználja. Némely részeken tényleng lehet félni,. de nem úgy mint egy horrorfilmen. Mikor például besétálnak, a fal mögé, mely állítólag a nagy titkot rejti...azt hogy miért íly sötét minden......megviselő mestermű. Bravó David Linch, csak így tovább...
2003. július 25. 01:59 - Ruprech Dániel
Hogy miért jó film a Mulholland Drive? Mert több rétegű, bár minden Lynch film több rétegű, de ez mégis kirí a sorból. Mert egyszerre két témát is feszeget, az egyik a Lost Highwayből már ismert identitászavar, a másik, maga Hollywood. lynch torz tükröt tesz az "álomgyár" elé, s sarkítva, de bemutatja mindazt a mocskot és pénzhajhászást, amit mi, kívülállok nem láthatunk. Szereplőit pedig minduntalan olyan helyzetekbe helyezi, melyek újabb és újabb, pozítiv és negatív tulajdonságokat váltanak ki belőlük.
Ez a film felver, rámutat valamire, érzed a mondanivaláját, tudod, hogy Lynchnek megint valamiben nagyon igaza van. De miben, fogalmaid vannak, amiket folyton megcáfolsz.
Vársz egy-két napot, s szépen lassan rájössz, hogy nincs kivétel. Lynch megint átvert, tehetsége ebben rejlik, olyan csúnyán átvert, mint még senki más, de elérte a célját, gondolkodtál.
Azt hiszem ez Lynch eddigi legjobb filmje. A Lost highway ennek lehetett az elöszele, de két külön filmről beszélünk. A Mulholland Drive végérvényesen átvisz a tükör sötét oldalára és ott is hagy minket. Ezek után nem tudom mennyire szeretnék Hollywoodban élni. A film utolsó fél órája maga a filmes pokoljárás ritkán látni ilyet. A Lost highway-nél pont a film első fele volt erős. A lányok kitettek magukért különösen Naomi Watts lehengerlöen alakitott. Mást nem tudok irni csak azt hogy: SILENTIO.
