Tom Tykwer Lolája csak futott, futott. A film végére akkora lécet ugrott át, hogy sokan azt mondták magukban: ha a következő gátat nem veszi ilyen svunggal, akkor innentől kezdve felejtős az egyész germán mozgóképipar. Nagy siettükben válaszként a németek gyorsan megszórták a bőrnadrágot némi hangyával, majd padlógázt adva elviharzottak. Tom úgy vélte, a legjobb lesz, ha most gyalog megy. A bevonulás ugyan nem volt olyan látványos, de szerencsére a hosszú út megérlelte benne a sztorit és egy gyönyörű drámai történettel örvendeztette meg a célszalagnál az ő híveit.
Sissi (Franka Potente) ápolónő egy elmegyógyintézetben. Elmosódott múltjáról nem sokat tud, ő maga is egy kicsit lelassult állapotban lebeg az árnyékvilágban. Az adott környezetben mi mást is tehetne, mint a Nagy Ő-ről ábrándozik, már-már feladva a harcot. Ugyanekkor, nem is olyan messze Bodo (Benno Fürmann), az egykori kiváló katona rég halott hercegnője emlékétől gyötörve él együtt testvérével, Walterrel (Joachim Król). Depresszióját és háborgó lelkét bankrablással kívánja kigyógyítani. A Véletlen egy morbid randi keretében összehozza két főhősünket, majd ugyanolyan hirtelen lendülettel el is sodorja őket egymástól. A találkozás mindkettejük számára új dimenziókat nyit meg, innentől kezdve már semmi sem lehet olyan, mint azelőtt volt. De mit is akarhat a Sors két olyan embertől, akiknek látszólag soha nem kellett volna találkozniuk, és a való élet szabályai szerint soha nem is lehetnek egymáséi? A végzet, mint a szerelmes sztorikban lenni szokott, itt is lomha pillangóként lengi körül a két hőst: Bodónak a lány túlságosan ütődött és fél belefogni egy esetlegesen fájdalmas kapcsolatba. Sissi túlságosan romlatlan egy ilyen vad pasashoz, de ragaszkodása erősebb minden rossz kötelékénél. Hogy a pénzszerző akció miként sül el, már nem is oylan lényeges...
Tykwer már jól bejáratott alappilléreit, mint a bankrablás és a szerelmespár ezúttal egy lanttal feljátszott gyönyörű történet szolgálatába álította. A diliház ugyan kissé szokatlan színhely, de ahogy a vak mellékszereplő srác feltűnik a színen, megértjük, hogy néha bizony teljesen vakká kell válnunk, hogy felfigyeljünk bizonyos dolgokra. Olyan, mint a tenger a kagylóban. Semmi más nem kell hozzá, csak jó fül és szív.
