Mark Behm nehezen adaptálható regényét tiszteletreméltó pontossággal és igyekezettel ültette át a vászonra Stephan Elliott, a Priscilla rendezője. A történet sajnos sokak számára elfogadhatalanul lassú és zavaros volt, amit csak tovább fokozhatott a főszereplő karakter sokszor illogikus viselkedése. A filmet ugyan thrillerként billogozták, de sokkal inkább egy szokványosnak távolról sem nevezhető romantikus történetként lehetne értelmezni. Nos ennyi felvezetés után álljon itt röviden a történet: a főhős, Stephen Wilson detektív, akit szakmai berkekben csak Szemnek hívnak, a washingtoni angol követség magánnyomozója, aki a nagykövet megbízásából annak tékozló fia után ered. A nyomozás során Wilson szemtanúja lesz annak, hogy a fiút megöli a barátnője. Ám ahelyett hogy bejelentené a dolgot, a melankolikus szépség nyomába ered, aki úgy váltogatja a személyazonosságát, mint más a ruháját. A hölgy legrosszabb szokása viszont az, hogy folyamatosan hullákat hagy maga mögött. Hősünk titokban követi a hölgyet keresztbe-kasul az Államokon, tanulmányozza az életvitelét, megóvja a veszélyektől, és ezalatt végig láthatatlan marad. A dolog akkor kezd komollyá válni, amikor a Szem reménytelenül beleszeret a veszélyes dámába. A Tanú szeme pontosan erre az őrülten szenvedélyes egyoldalú vonzalomra épül, így a romantikus filmek rajongói, és a thrillerek közönsége sem kapja meg a szórakoztatási adagját. Talán az jár a legjobban, aki nem tudja, mire számítson.
