Feliratozás:
angol (english), lengyel, görög, magyar, izlandi, török, horvát, szlovén
Képarány:
1.85:1
Extra:
nincs
Woody Allen a kilencvenes évek közepén azt nyilatkozta: úgy érzi, még tartozik a nagy "mesterművel". Nos, bármit is tartogasson még a XX. század egyik legkarakterisztikusabb és legjellegzetesebb komédiása, abban megegyezhetünk, hogy a filmtörténet már rátalált erre a mesterműre az Annie Hallban (melyet ilyen tekintetben szorosan követ a Manhattan és a Hannah és nővérei).
A vígjáték lényegében Annie Hall (Diane Keaton) és Alvy Singer (Woody Allen) kapcsolatáról szól, akik az ÉN és az ÉLET keserűségével és felfedezésével küzdenek meg. Alvy Singer vérbeli New York-i értelmiségi, pesszimista komikus, aki mindenben antiszemita összeesküvést keres, esendő és bizonytalan, mégis van benne határozottság, és persze gyűlöli Californiát. Annie Hall vidékről érkezett, nyitott és hagyománytisztelő, magával ragadó, kedves, vidám és alázatos nő. Szerelmük tökéletesen indul, megértik egymást, abszolút partnerekké válnak. De Annie (nyitottsága miatt is) fejlődni, "tanulni" akar, Alvy megijed ettől, és lassan, de biztosan eltaszítja magától a nőt, amit persze később megbán. És ahogy a Woody Allen filmekben megszokhattuk, van még egy fontos szereplő: New York, az élő háttér.
Woody Allen nagyszerű eszközöket talált ahhoz, hogy különlegessé tegye a történet elmesélését. Szabadon kezeli az időt: gyakran fordul a múlthoz, hogy minél többet megtudjunk a szereplők jelleméről. Rajzfilm-betét, önvallomás, személyes utazás a múltunkba, ezek mind szerepelnek a filmben, de a történet egy pillanatra sem esik szét, összetartja a téma, és Woody Allen metsző, lehengerlő humora. Nagy erénye a filmnek, hogy őszinte - ezért is érezhetjük magunkénak a történetet és a karaktereket -, mert olyan dolgokról szól mellébeszélés nélkül, amelyek a mi hétköznapjainknak is részei.
Az 1978-as Oscar-díj átadáson méltán jutalmazták Diane Keatont Annie Hall megformálásáért, továbbá a forgatókönyvet, a rendezést, és a filmet magát is. Woody Allen valódi remekművet (és talán "mesterművet") készített a mindannyiunkban ott lakozó vágyódásról, humorról, esetlenségről.
