A legviccesebb és a legjellemzőbb alkotás a "nyolc ker"-ről.
A Roncsfilmben minden roncs. Nemcsak a házak, a tárgyak, az emberek, hanem maga a történet is töredékes, amit senki sem képes objektíven előadni, sőt a videóra forgatott és tovább torzított kép is ilyen. A film kezdő képsoraiban szubjektív magánrendszerváltást látunk, a berlini fal helyett a Gólya téglakerítését döntik be a szomjas látogatók. S borul Gizi is (Szirtes Ági életvidám alakítása), aki sántasága miatt "nem áll meg a lábán" - mégis ő veszi magához Kapát (Mucsi Zoltán - ld. még Jancsó legújabb trilógiájában). Szomjas alakjainak nincsenek nagy céljai, igényei, sem magukkal, sem a világgal szemben. Csak (túl)élni akarnak. A nők prostituáltak és/vagy munkanélküliek, gyerekeik neveletlenül nőnek, a férfiak alkoholizmusba menekülnek. A körülmények újfajta életstratégiát hoznak elő az emberekből, amelyben a cél szentesíti az eszközt - a mindennapi összecsapások túlvészelését. Van-e élet az élet után? A filmben majdnem láthatjuk az élet pusztulását is. A besokalló, családirtással fenyegetőző házmester (Szőke András) sírva borul az őt megmentő pszichiáternő nyakába, és abban a pillanatban az addig vidám alkotás a visszájára fordul. Mert akkor hisszük el, hogy a minket megnevettető lények mégiscsak emberek. És hogy egy kis szeretetre azért még itt is szükség van. És hogy Gizi is csak akkor marad életben, ha legalább Kapát maga mellett tudhatja.
A Roncsfilm burleszk, és ez a műfaj mindig is a tragikumból építkezett.
Pancsikó
