Feliratozás:
angol (english), lengyel, svéd, holland, finn, magyar, cseh, dán, izlandi, norvég
Képarány:
1.85:1
Extra:
kimaradt jelenet(ek) kisfilm(ek)
"Ha bántják azt, akit szeretsz, meddig mész el, hogy megbosszuld?" - hirdeti az Utolsó ház balra posztere. Amennyiben figyelembe vesszük hogy egy remake-ről van szó, ennek a mottónak rögtön egy másik olvasatot is találhatunk. A remake-ek ugyebár általában egy korábban kedvelt vagy kifejezetten szeretett darab legtöbbször inzultusként is felfogható újrái. Nézőként vagy épp rajongóként a bosszúállás kétféle eszköze közül választhatunk: vagy megnézzük és lehordjuk a sárga földig minden fórumon, ahol csak lehet, vagy másokat is óva intve el sem megyünk megnézni, ezzel csökkentve a mű nézettségét. Jelen vizsgálódásunk tárgya azonban kivételt képez. Mert mi történik, ha olyat bántanak, amit egyáltalán nem szeretünk? Sőt, mi történik, ha nem csak szolgaian újraforgatják, hanem helyre is rázzák azt?
A történet egyszerű, mint az ék: egy szökött rab (Garret Dillahunt, a tévés Terminator) és csapata elrabol két lányt, akik közül az egyiket megölik, a másikat megerőszakolják. A félholtra vált áldozat elszökik, a botcsinálta bűnözők pedig pontosan abban a magányosan álló partmenti házban kérnek menedéket a vihar elől, ahol a szökött lány mit sem sejtő szülei töltik hétvégi pihenőjüket.
Wes Craven hullámzó minőségű karrierjének egyik korai állomása volt az Utolsó ház balra, mely valójában Ingrid Bergman Szűzforrás című filmjének aktualizált feldolgozása. Tulajdonképpen most egy remake remake-jével van dolgunk, de hát nem ez az első eset a filmtörténelemben, és teljesen biztos, hogy nem is az utolsó. Craven 1972-es darabjának - mondjuk úgy - nincs sok rajongója, sőt a 'rettenetesen rossz' jelző még pontosabban meghatározná. Akkor miért is a nagy igyekezet, hogy újraforgassák? Nos valakik a Rogue Pictures-nél nagyon felbuzdulhattak az egy fokkal sikerültebb Sziklák szeme 2004-es remake-jén, így a receptet megismételve európai rendező után nyúltak. Hálójukba is került a görög Dennis Iliadis, akinek 2004-es Hardcore című drámáján kívül nem sok minden szerepel a repertoárjában. Az eredeti forgatókönyvet áttupírozták, eljátszadoztak egyes karakterek sorsával, és a legegyszerűbb módon kivonták a forgalomból a mobiltelefont, mely minden ilyen történet rákfenéje. A végeredmény egy egyszernézős túlélő bosszúfilm, mely ugyan nem említhető egy lapon a Bergman-művel, a Gyilkos túra magasságát sem közelíti, ám így is köröket ver Craven eredetijére.
igen, igen valóban jó film lett volna. legalább nem halivúdi széria. namost ugye akartak egy mondanivalót is. összejött volna de most mi lett a vége? nemértem akkor a bosszú megold mindent, érdekes ezért vagyunk orvosok, ezért segítünk másokon, és végül öncélúan kegyetlenkedünk. ha a lányommal ezt teszik akkor kórházba vinném, a mikró az jó a mirelitkajának.
MÁS hiba nem volt, mondjuk az ember 17 évesen negyven kilósan sokat kibír. (mindig lehet újat tanulni)
