Nem meglepő ugyan, de legalábbis megnyugtató: elkészül a Superman visszatér folytatása. Egyelőre csak a direktor személye és a bemutató dátuma ismert: csakúgy, mint az idei filmet, a második részt is Bryan Singer rendezi, és az három év múlva, vagyis 2009 nyarán kerül a mozikba. Egyelőre sem a forgatókönyv, sem a költségvetés nem ismert – és valószínűleg ez utóbbi a leginkább sarkalatos pont. Az első epizód rekord összegbe, 270 millió dollárba került (a marketing-költségek nélkül), és bár világszerte 390 millió dolláros bevétellel zárt, az eredmény erősen elmaradt a stúdió várakozásaitól – Amerikában mindössze 200 millió dollár értékben váltották rá jegyet a nézők, noha a remények szerint már egyedül a tengerentúlon elő kellett volna teremtenie a rá fordított összeget. Bennfentesek szerint épp ezért valószínűsíthető, hogy Singer most az eddiginél lényegesen kevesebb pénzből (valószínűleg 200 millió dollár alatti büdzséből) lesz kénytelen gazdálkodni.
(forrás: Variety)